Egyetemes Imahét 2011.
Közös Lélek közös nyelv
Olvasmány: ApCsel 2, 1-13.
„Azután ezt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén. Az Úr pedig leszállt, hogy lássa azt a várost és tornyot, amelyet az emberek építettek. Akkor ezt mondta az Úr: Most még egy nép ez, és mindnyájuknak egy a nyelve. De ez csak a kezdete annak, amit tenni akarnak. És most semmis sem gátolja őket, hogy véghezvigyék mindazt, amit elterveztek. Menjünk csak le és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék egymás nyelvét!” 1Móz 11, 4-7.
 
            Az Apostolok Cselekedeteinek könyve 2. része részletesen elbeszéli nekünk az első pünkösd történetét, amikor Jézus menybemenetelekor tett ígérete szerint az Atya elküldte a tanítványokhoz a másik pártfogót és vigasztalót, a Szentlelket. Isten Szentlelke kitöltetik a tanítványokra, akik hirdetni kezdik az evangéliumot, mindazoknak, akik akkor ott tartózkodtak Jeruzsálemben. A pünkösdi csoda az, hogy a hallgatóság, akik különféle országból érkezetek és különféle nyelveket beszéltek, mégis mindenki a maga nyelvén halotta az apostolokat beszélni. Isten Lelke, aki egyformán munkálkodik minden emberben, az ige hirdetőiben és az ige hallgatóiban, lélekben egyé teszi ezt a sokaságot, úgy hogy a közös Lélek által, közös lesz nyelvük is. „Halljuk, mint a mi nyelvünkön beszélnek az isten felséges dolgairól. Álmélkodtak mindnyájan és nagy zavarban kérdezgették egymástól: Mi akar ez lenni?”
Pünkösd ünnepe egyben az egyház születésnapja is. Péter pünkösdi prédikációja nyomán, Isten Szentlelke által indítatva, mintegy háromezer ember keresztelkedett meg Jeruzsálemben ezen a napon és csatlakozott az első keresztyén gyülekezethez. S újra csak azt a csodát élik át, hogy származási, nyelvi, anyagi és társadalmi különbségeik ellenére lélekben egyek tudnak lenni. „Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek, ahogyan éppen szükség volt rá. Napról napra állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben, dicsérték Isten és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.” (ApCsel 2, 46-47.)
Ilyen volt az első keresztyén egyház élete. Vajon ilyen-e a mi mai keresztén egyházunk? S ha nem ilyen, akkor mi az oka ennek? Ezekre a kérdésekre keressük ma a választ.
Babits Mihály mondta egyszer egy fiatal költőnek: A veres szép, színes, tökéletes a stílusa, a ritmusa… Egy baj van vele: nem vers. Miért? Ha ezt magyaráznom kell, az már nagy baj.
Valahogy így van ez testvéreim az egyházzal is. Az egyház egy megfoghatatlan, nehezen körülírható, igazán nem definiálható, titokzatos, egyszerre földi és egyszerre mennyeiként létező valóság. De sokszor tapasztaljuk azt is, hogy ha hiányzik belőle az bizonyos megfoghatatlan, de érzékelhető valóság, akkor már nem is beszélhetünk igazán egyházról. Ez a megfoghatatlan valóság nem más, mint maga a Szentlélek.
Van úgy, hogy jól megy az egyház dolga, társadalmilag elismert, lehet anyagilag is nagyon erős, lehet politikailag nagyon befolyásos, de mégis, ha a Szentlélek nem munkálkodik benne, hiába az impozáns szerkezet, mégis olyan, amiből a lényeg, az élet hiányzik.
Milyen szerepe van a Szentlelkének az egyház életében? A ma olvasott igerészekben ugyanannak a jelenségnek két megnyilvánulását láthatjuk. A Bábel tornya építésénél Isten nélkül akarnak az emberek valami nagyot alkotni, de ez nem sikerül nekik, mert Isten összezavarja a nyelvüket. A pünkösdi történetben meg arról olvasunk, hogy Isten visz véghez valami nagy tettet, amikor az egymást beszédét nem értő emberek nyelvét eggyé teszi. Mai igénk a Szentlélek jelenlétének egyik fontos megnyilvánulását mutatja fel előttünk: „…mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni” (6.v.).
 
1. Miért nem értjük egymást?
            Olykor nem teszünk különbséget a következő szavak között: éretni, megérteni, egyetérteni. Érteni valaki nem mást jelent, mint felfogni, amit mond. A megértés, az már több. Az azt jelenti, hogy képes vagyok belehelyezkedni az ő helyzetébe: megértem, amit tesz. Ez még nem jelent egyetértést, vagy azonosulást ezzel a véleménnyel. Gyakori tapasztalat az, hogy azért nem értünk egyet valakivel, mert nem is értjük, mit mond másik. Így van ez sok családi konfliktusban is, amikor a házastársak kölcsönösen „elbeszélnek egymás mellet”. Nem értik egymást és nem is akarják megérteni egymást, egyszerűen azért, mert nincsenek közös nevezőn.
            Ha az ember ki akarja kerülni Isten által adott utat bizony óhatatlanul a bábeli csapdába esik. Ha Istenre nem figyelünk oda, akkor egymásra sem tudunk oda figyelni, ha Isten szavát nem vagyunk hajlandóak megérteni, nem fogjuk megérteni egymásét sem. „Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén.” (4. v.).
Aki csak a maga nagyságával és nevével, a maga dicsőségével van elfoglalva, könnyen kerül olyan helyzetbe, hogy nem érti meg a másikat. S minél nagyobb akar lenni az ember, annál törpébbé válik. A Biblia ironikusnak fogalmaz, amikor azt mondja, hogy a Bábel tornyának nagyravágyó építőhez Istennek kell „leszállnia”, hogy lássa azt a várost és tornyot, amit pedig építői égig érő, égbe látszónak gondoltak. Az egész törekvés mögött az ember Istentől való függetlenné válásának a vágya áll. Ez az érvényesülési vágy, ez a függetlenedési törekvés vezette Bábel népét, akik a hatalmas Zikkuratokat (áldozati templomokat) építették, melyek romjai mai is megtalálhatók.
            Talán csak a mai kor végetlenül magányos és elidegenedett embere érzi a meg igazán milyen szörnyű teher is lehet ez az oly áhított teljes szabadság, teljes függetlenség, beleértve az Istentől való függetlenséget is. Amikor végleg kicsúszik a lába alól a talaj, elveszíti élete célját és értelmét. A céltévesztettség jellemzi, ezt a mi én-központúságra épülő társadalmunkat, amikor csak a magam gondolataira, érzéseire figyelek.
Ez a három dolog jellemez talán ma a legjobban minket:
·        nem értjük Istent,
·        félreértjük a másikat,
·        összezavarodunk a magunk dolgait illetően. Ez az istentől való elszakadás a folyamatának törvényszerű láncolata.
 
2. Milyen megoldást ad Isten?
            Az eseményeknek folytatásuk van. Ha fontos eseményről számol be a Biblia, legtöbbször így kezdi, mint itt is „azután…”. (1Móz 11, 4.). A teremtés történetét követi a bűneset, arra válasz pedig a karácsony, Jézus testé léte, majd húsvét, majd pedig menybemenetel és a pünkösd. A Bábel tornya építésnél történtekre, a nyelvek összezavarásra,  pedig pünkösd a válasz, a népek nyelvének egyé léte.
            Az „égből”, vagyis felülről kell leszállni Istennek a Bábel tornyának építőihez, akik akkor még közös volt a nyelvük, még értették egymást, és egyetértettek abban, hogy mérhetetlen nagyravágyásukban az égig akartak felhatolni.
A pünkösdi történetben pedig újra Isten száll alá, de most azért, hogy ugyanannak a Léleknek áldásban részesítve eggyé tegye a különböző nyelvű embereket. A közös lélek által lesz közössé nyelvük. „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek…” Isten Lelkét nem lehet kikényszeríteni. Az felülről adatik, akkor és ott, ahová és akinek Isten küldi. Különös és megrendítő tapasztalat. Leginkább az döbben meg, aki kapja.
            Ez a felülről adott Lélek, lesz az, aki által erőt kapunk, nemcsak a magunk dolgaink elvégzésére, de arra is, hogy másokon segíteni tudjunk. Ez a felülről adatott lélek, amely a Krisztus tanítványaiban munkálkodik, ad erőt arra is, hogy meglássuk a másikat, értsük a másik szavát, és meg is értsük őt.
A Lélek ajándéka minden megtérőnek adatik: „Mindnyájan megteltek szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy ahogy a Lélek adta nekik, hogy szóljanak”. Nem csak a 12 apostol, nemcsak a 70 tanítvány, nem csak a férfiak, hanem az egész ott egybegyűlt gyülekezeti közösség, mintegy 120 ember, férfiak és nők, fiatalabbak és idősebbek, egyformán részesülnek a Lélek ajándékában, erőt kapnak a szólásra, s amit mondanak azt mindenki a maga nyelvén hallja és érti. A közös lélek által közösé válik a nyelvük, megértik egymást. „Halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól.”
 Cselekedje Isten, hogy ma velünk is ez a csoda megtörténjen, Isten Szentlelke tegyen minket is egyé lélekben és egyé nyelvünkben, értelmünkben, hogy értsük, megértsük egymást. Ámen.